Húsvétról másképp
2008 március 18. | Szerző: Elkéstem |
Húsvétról másképp
A Húsvét, mint ünnep
A Húsvéti ünnep neve a különböző nyelveken más és más. Közös eredete azonban legtöbbször a húsvét héber neve, a pészah.
Ez a szó kikerülést, elkerülést jelent. Eredetileg a keresztény és a zsidó ünnep egybe is esett.
A niceai zsinat i. sz. 325-ben szabályozta a keresztény ünnepek rendjét, s ekkor vált el a két ünnep ideje. A pészah szóból ered a holland pasen, a svéd pásk, a spanyol pascua, az olasz pasqua,a francia páques szó, valamint a latin és görög elnevezés:pascha is.
A húsvét angol neve passover,amely átrepülést jelent. Gyakrabban használják azonban az Easter elnevezést, amelynek gyökere a német Oster szóval együtt másutt keresendő. Őse egy germán istennő,Ostara, aki az alvilág úrnője volt, s ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség idejére esett. Elképzelhető, hogy neve az East, a Kelet szóból származik, s a napfelkeltére utal. A szó a magyarban nem található meg, de érdekes módon Csikményságon a húsvéti körmenet neve:kikerülés,míg más vidékeken ez a feltámadáshoz kapcsolódik. A magyar szó: húsvét, a megelőző időszak, a negyvennapos böjt lezárulására utal.
A keresztény ünnepek legtöbbje kapcsolódik valamely korábbi, “pogány” ünnephez, azt olvasztja magába. A húsvét is egybeesik a tavaszi népéjegyenlőség idején tartott, termékenységgel kapcsolatos ünnepekkel, s igen sok eleme maga a feltámadás, az újjászületés hite is ezekben gyökerezik. Kialakulásában ugyanakkor a zsidó húsvét, a pészah is fontos szerepet játszik. A többezer éves zsidó vallás tanítása szerint ezen a napon a zsidóknak az egyiptomi rabságból történt menekülését ünnepelik. Az Ótestamentumból tudjuk, hogy a halál angyala lecsapott az egyiptomiakra, a zsidók kapuja azonban a frissen leölt bárány vérével volt megjelölve, így az ő házukat elkerülte (pészah=elkerülés). Az ünnep első estéjén ma is szokás elolvasni az Egyiptomból való kivonulás történetét, a Hagadát.
A keresztény év felépitése szorosan követi Krisztus életének eseményeit, az ünnepek megfelelnek a Nap járásának is. A karácsony a téli napforduló, a Húsvét a tavaszi napéjegyenlőség idejével esik egybe. E pontok köré rendezve helyezkednek el Jézus életének eseményei, s az erre emlékező ünnepek: vízkereszt, Jézus megkeresztelése, a negyvennapos böjt, húsvét, majd újabb negyven nap múltán a mennybemenetel, ezután egy héttel a ciklus lezárásaként pünkösd, a Szentlélek eljövetele.
A naptár szerint ez a szakasz a nyári napéjegyenlőséggel, junius 22-vel zárul le. A Jézus életével kapcsolatos események tehát mind a nap felszálló ágában zajlottak.
Magyarországon a Húsvétot az 1099-es szabolcsi zsinat óta ünneplik. Az ekkor még négynapos ünnep tartamát 1611-ben háromnaposra, 1771-ben XI. Kelemen pápa határozatára kétnaposra csökkentették. 1911-ben X. Pius pápa a második napot is töröltette a kötelező ünnepnapok közül, de nálunk máig is megtartották.
Az Újtestamentum négy evangéliumának szerzői: Máté, Márk, Lukács és János lényegében egybehangzóan, de apró részleteiben különbözően mesélik el Jézus földi életének utolsó napjait. Bár maga az elárulás és a megfeszítés rövid pár nap alatt zajlott, a megelőző s az utána zajló események hosszabb időt fognak át, melyekhez azután a keresztény egyház számos ünnepet kapcsolt, s így egy, a karácsonyihoz hasonló hosszú ünnepi szakasz jött létre. A kereszténységnek az elterjedésével ez az ünnepi ciklus a világ legtöbb országában nagy jelentőségre tett szert.
A keresztény egyház liturgiájában így ez a hosszú ünnepi időszak átfogja a kora tavasz és a nyár eleje hónapjait. Az előkészületi idő a nagyböjt, amely Jézus negyvennapos sivatagi böjtjének az emlékére, önmegtartóztatásra tanít. Majd nagyobb és kisebb ünnepek követik, s a húsvéti ünnepkör a pünkösddel ér véget. Ez az ünnepi ciklus a karácsonyi ünnepi szakasz párja, csak régebbi annál. Latin neve Septuagesima, vagyis hetvened, mivel hetven napig tart. Húsvéti időnek is nevezik. Nemcsak ünnepnapok szabják meg belső rendjét, hanem kisebb ünnepi szakaszok is, így a böjt utolsó hetének neve nagyhét, a húsvét utáni hét húsvét hete, egyes magyar vidékeken csonkahét, vagy fehérhét, mert fehérvasárnapig tart.
Ezek az ünnepi szakaszok szigorúan megszabott tevékenységekkel is párosulnak, amelyek nagyrészt az egyház előírásainak felelnek meg, s valamilyen módon utalnak Krisztus életének erre a szakaszra eső eseményeire.
A farsang utolsó napja, húshagyókedd fergeteges ünnepnap.Nevében már a másnap kezdődő böjtölésre utal a magyar szó.
A böjt régen hamvazószerdán kezdődött, s negyven napig tartott. A nap onnan kapta a nevét, hogy ekkor a templomban megszentelik az előző évi barka hamuját, s megkenik vele a hivők homlokát, mivel bajelhárító hatást tulajdonítanak neki. Nagyböjtben sok helyütt egy nap csak egyszer ettek, olajjal vagy vajjal főztek, zsírt és húst nem fogyasztottak, csak száraz növényi eledelt. Ez nagy megpróbáltatást jelentett a hívő emberek számára, de az egyház felfogása szerint szükség volt az ünnepet megelőző hosszú önmegtartóztatásra. Ennek egyébként minden bizonnyal gyakorlati oka is volt: a felhalmozott élelmiszer a tél végére már alaposan megfogyatkozhatott, s a takarékosabb étkezés biztosíthatta, hogy kitartson tavaszig. Ma már kevésbé szigorúak az egyház böjti előírásai, nem követelik meg a negyvennapos koplalást, a tilalom csak hamvazószerdára és nagypéntekre vonatkozik.
Virágvasárnappal kezdődik a nagyhét, amelynek minden napja Jézus jeruzsálemi tartózkodásának valamely eseményéhez kapcsolódik. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére az emberek pálmaágakkal, a mi hidegebb éghajlatú vidékünkön barkás ágakkal mennek a templomba. Nagycsütörtök az utolsó vacsora és a tanítványok lábának megmosása – amely a vendégszeretet jelképe volt – emlékére szokássá vált, hogy Rómában a pápa mosta meg 12 szerzetes lábát, míg a keleti egyház feje, a pátriárka is ugyanígy cselekedett ezen a napon. Az uralkodók, akik Jézus utódainak, evilági királyoknak számítottak, szintén követték ezt a szokást.
Ferenc József például minden évben nagycsütörtökön alázatosan megmosta szegény emberek és asszonyok lábát, majd megajándékozta őket. A középkori Angliában nemcsak a királyok, hanem a nemesek is tartották a nagycsütörtöki lábmosás szokását. Itt azonban nemcsak 12 embernek mostak lábat, hanem éppen annyinak, ahány évesek voltak. Például III. Edward angol király, mikor ötvenéves volt, ötven szegény ember lábát mosta meg, és mindegyik kapott tőle egy pár papucsot. Bár ma is van Angliában király, illetve királynő, ezt a szokást nem űzi. Legutóbb 1685-ben II. Jakabról jegyezték fel, hogy eleget tett ennek az uralkodói feladatnak.
Nagycsütörtök estéjén a harangok elhallgatnak, a hagyomány szerint Rómába mennek. Ehhez a hiedelemhez egy monda is kapcsolódik. Eszerint 1467-ben nagyszombaton a római Szent Péter-bazilikában egy alvó embert találtak. Kiderült, hogy ő Kopeczky Mihály, késmárki diák, aki nagyon vágyott az örök városba. És mert ismerte a legendát a harangok római útjáról, nagycsütörtökön belebújt a templomuk harangjába, s a harang nyelvéhez kötözte magát. Nagy rázkodást érzett, mintha kirepült volna a toronyból, s elvesztette eszméletét. Arra ébredt, hogy a Szent Péter templom sekrestyése költögeti. Nem is ment víssza Késmárkra, ott maradt Rómában. A hagyományok szerint a harangok római útjának az a célja, hogy lássák a pápát, bár sok helyütt úgy tartották, hogy a tojások gyűjtése is, melyeket azután röptükben leszórnak a gyerekeknek, amikor visszatérnek. Nagypéntek Jézus kereszthalálának a napja, gyászünnep.
Az emberek a falvak szélén álló Kálvária-dombokra vonulnak, ott megállnak a stációkat jelőlő kis kápolnáknál, és megismétlik Jézus keresztvitelének útját. Jeruzsálemben egy szerzetes kereszttel a hátán teszi meg a Golgota hegyére vezető utat. Ezt a napot a székelyeknél hosszú napnak nevezik. Ekkor adták elő a passiókat – Jézus szenvedéseinek dramatizált verses történetét – a templomokban, vagy a templomok előtt, és a kolostoriénekek egy fajtája, a Mária – siralmak is ehhez a naphoz kötődnek. Ilyen Mária-siralom az egyik legrégibb nyelvemlékünk is, amely a fiát sirató anya fájdalmát tükrözi:
Ez a szó kikerülést, elkerülést jelent. Eredetileg a keresztény és a zsidó ünnep egybe is esett.
A niceai zsinat i. sz. 325-ben szabályozta a keresztény ünnepek rendjét, s ekkor vált el a két ünnep ideje. A pészah szóból ered a holland pasen, a svéd pásk, a spanyol pascua, az olasz pasqua,a francia páques szó, valamint a latin és görög elnevezés:pascha is.
A húsvét angol neve passover,amely átrepülést jelent. Gyakrabban használják azonban az Easter elnevezést, amelynek gyökere a német Oster szóval együtt másutt keresendő. Őse egy germán istennő,Ostara, aki az alvilág úrnője volt, s ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség idejére esett. Elképzelhető, hogy neve az East, a Kelet szóból származik, s a napfelkeltére utal. A szó a magyarban nem található meg, de érdekes módon Csikményságon a húsvéti körmenet neve:kikerülés,míg más vidékeken ez a feltámadáshoz kapcsolódik. A magyar szó: húsvét, a megelőző időszak, a negyvennapos böjt lezárulására utal.
A keresztény ünnepek legtöbbje kapcsolódik valamely korábbi, “pogány” ünnephez, azt olvasztja magába. A húsvét is egybeesik a tavaszi népéjegyenlőség idején tartott, termékenységgel kapcsolatos ünnepekkel, s igen sok eleme maga a feltámadás, az újjászületés hite is ezekben gyökerezik. Kialakulásában ugyanakkor a zsidó húsvét, a pészah is fontos szerepet játszik. A többezer éves zsidó vallás tanítása szerint ezen a napon a zsidóknak az egyiptomi rabságból történt menekülését ünnepelik. Az Ótestamentumból tudjuk, hogy a halál angyala lecsapott az egyiptomiakra, a zsidók kapuja azonban a frissen leölt bárány vérével volt megjelölve, így az ő házukat elkerülte (pészah=elkerülés). Az ünnep első estéjén ma is szokás elolvasni az Egyiptomból való kivonulás történetét, a Hagadát.
A keresztény év felépitése szorosan követi Krisztus életének eseményeit, az ünnepek megfelelnek a Nap járásának is. A karácsony a téli napforduló, a Húsvét a tavaszi napéjegyenlőség idejével esik egybe. E pontok köré rendezve helyezkednek el Jézus életének eseményei, s az erre emlékező ünnepek: vízkereszt, Jézus megkeresztelése, a negyvennapos böjt, húsvét, majd újabb negyven nap múltán a mennybemenetel, ezután egy héttel a ciklus lezárásaként pünkösd, a Szentlélek eljövetele.
A naptár szerint ez a szakasz a nyári napéjegyenlőséggel, junius 22-vel zárul le. A Jézus életével kapcsolatos események tehát mind a nap felszálló ágában zajlottak.
Magyarországon a Húsvétot az 1099-es szabolcsi zsinat óta ünneplik. Az ekkor még négynapos ünnep tartamát 1611-ben háromnaposra, 1771-ben XI. Kelemen pápa határozatára kétnaposra csökkentették. 1911-ben X. Pius pápa a második napot is töröltette a kötelező ünnepnapok közül, de nálunk máig is megtartották.
Az Újtestamentum négy evangéliumának szerzői: Máté, Márk, Lukács és János lényegében egybehangzóan, de apró részleteiben különbözően mesélik el Jézus földi életének utolsó napjait. Bár maga az elárulás és a megfeszítés rövid pár nap alatt zajlott, a megelőző s az utána zajló események hosszabb időt fognak át, melyekhez azután a keresztény egyház számos ünnepet kapcsolt, s így egy, a karácsonyihoz hasonló hosszú ünnepi szakasz jött létre. A kereszténységnek az elterjedésével ez az ünnepi ciklus a világ legtöbb országában nagy jelentőségre tett szert.
A keresztény egyház liturgiájában így ez a hosszú ünnepi időszak átfogja a kora tavasz és a nyár eleje hónapjait. Az előkészületi idő a nagyböjt, amely Jézus negyvennapos sivatagi böjtjének az emlékére, önmegtartóztatásra tanít. Majd nagyobb és kisebb ünnepek követik, s a húsvéti ünnepkör a pünkösddel ér véget. Ez az ünnepi ciklus a karácsonyi ünnepi szakasz párja, csak régebbi annál. Latin neve Septuagesima, vagyis hetvened, mivel hetven napig tart. Húsvéti időnek is nevezik. Nemcsak ünnepnapok szabják meg belső rendjét, hanem kisebb ünnepi szakaszok is, így a böjt utolsó hetének neve nagyhét, a húsvét utáni hét húsvét hete, egyes magyar vidékeken csonkahét, vagy fehérhét, mert fehérvasárnapig tart.
Ezek az ünnepi szakaszok szigorúan megszabott tevékenységekkel is párosulnak, amelyek nagyrészt az egyház előírásainak felelnek meg, s valamilyen módon utalnak Krisztus életének erre a szakaszra eső eseményeire.
A farsang utolsó napja, húshagyókedd fergeteges ünnepnap.Nevében már a másnap kezdődő böjtölésre utal a magyar szó.
A böjt régen hamvazószerdán kezdődött, s negyven napig tartott. A nap onnan kapta a nevét, hogy ekkor a templomban megszentelik az előző évi barka hamuját, s megkenik vele a hivők homlokát, mivel bajelhárító hatást tulajdonítanak neki. Nagyböjtben sok helyütt egy nap csak egyszer ettek, olajjal vagy vajjal főztek, zsírt és húst nem fogyasztottak, csak száraz növényi eledelt. Ez nagy megpróbáltatást jelentett a hívő emberek számára, de az egyház felfogása szerint szükség volt az ünnepet megelőző hosszú önmegtartóztatásra. Ennek egyébként minden bizonnyal gyakorlati oka is volt: a felhalmozott élelmiszer a tél végére már alaposan megfogyatkozhatott, s a takarékosabb étkezés biztosíthatta, hogy kitartson tavaszig. Ma már kevésbé szigorúak az egyház böjti előírásai, nem követelik meg a negyvennapos koplalást, a tilalom csak hamvazószerdára és nagypéntekre vonatkozik.
Virágvasárnappal kezdődik a nagyhét, amelynek minden napja Jézus jeruzsálemi tartózkodásának valamely eseményéhez kapcsolódik. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére az emberek pálmaágakkal, a mi hidegebb éghajlatú vidékünkön barkás ágakkal mennek a templomba. Nagycsütörtök az utolsó vacsora és a tanítványok lábának megmosása – amely a vendégszeretet jelképe volt – emlékére szokássá vált, hogy Rómában a pápa mosta meg 12 szerzetes lábát, míg a keleti egyház feje, a pátriárka is ugyanígy cselekedett ezen a napon. Az uralkodók, akik Jézus utódainak, evilági királyoknak számítottak, szintén követték ezt a szokást.
Ferenc József például minden évben nagycsütörtökön alázatosan megmosta szegény emberek és asszonyok lábát, majd megajándékozta őket. A középkori Angliában nemcsak a királyok, hanem a nemesek is tartották a nagycsütörtöki lábmosás szokását. Itt azonban nemcsak 12 embernek mostak lábat, hanem éppen annyinak, ahány évesek voltak. Például III. Edward angol király, mikor ötvenéves volt, ötven szegény ember lábát mosta meg, és mindegyik kapott tőle egy pár papucsot. Bár ma is van Angliában király, illetve királynő, ezt a szokást nem űzi. Legutóbb 1685-ben II. Jakabról jegyezték fel, hogy eleget tett ennek az uralkodói feladatnak.
Nagycsütörtök estéjén a harangok elhallgatnak, a hagyomány szerint Rómába mennek. Ehhez a hiedelemhez egy monda is kapcsolódik. Eszerint 1467-ben nagyszombaton a római Szent Péter-bazilikában egy alvó embert találtak. Kiderült, hogy ő Kopeczky Mihály, késmárki diák, aki nagyon vágyott az örök városba. És mert ismerte a legendát a harangok római útjáról, nagycsütörtökön belebújt a templomuk harangjába, s a harang nyelvéhez kötözte magát. Nagy rázkodást érzett, mintha kirepült volna a toronyból, s elvesztette eszméletét. Arra ébredt, hogy a Szent Péter templom sekrestyése költögeti. Nem is ment víssza Késmárkra, ott maradt Rómában. A hagyományok szerint a harangok római útjának az a célja, hogy lássák a pápát, bár sok helyütt úgy tartották, hogy a tojások gyűjtése is, melyeket azután röptükben leszórnak a gyerekeknek, amikor visszatérnek. Nagypéntek Jézus kereszthalálának a napja, gyászünnep.
Az emberek a falvak szélén álló Kálvária-dombokra vonulnak, ott megállnak a stációkat jelőlő kis kápolnáknál, és megismétlik Jézus keresztvitelének útját. Jeruzsálemben egy szerzetes kereszttel a hátán teszi meg a Golgota hegyére vezető utat. Ezt a napot a székelyeknél hosszú napnak nevezik. Ekkor adták elő a passiókat – Jézus szenvedéseinek dramatizált verses történetét – a templomokban, vagy a templomok előtt, és a kolostoriénekek egy fajtája, a Mária – siralmak is ehhez a naphoz kötődnek. Ilyen Mária-siralom az egyik legrégibb nyelvemlékünk is, amely a fiát sirató anya fájdalmát tükrözi:
Világ világ
Virágnak virága!
Keserüen kínzatul,
Vos szegekkel veretül.
Virágnak virága!
Keserüen kínzatul,
Vos szegekkel veretül.
A templomokban az oltárokat letakarják, a harangok hallgatnak, mindenki várja a másnapot, az évente megismétlődő reményteljes ünnepet.
Nagyszombat már a feltámadás jegyében zajló ünnepek sorát mutatja. Az esti körmenetek, a templomokban az új tűz gyújtása – amely egyszerre Jézus és a remény jelképe, ahogy karácsonykor is – azt adja hírül, hogy Jézus feltámadt, a megváltás közel. Ez az este visszahozza a harangokat is Rómából. A remény és az öröm perceit Louis Aragon a Nagyhét című regényében így örökiti meg:
“… És akkor a halott, megrökönyödött városban nehéz kondulásokkal, egyszerre teljes erőből megszólaltak a harangok. Éjfél, a harangok visszatértek Rómából, a templomokba pedig közvetlenül a húsvéti virrasztás Glóriája után, leszedték a leplet a szobrokról és a képekről a harangok dicső zengése közepette, amelyben templom templomnak válaszolt, a Föltámadásnak azzal a sietségével, mely nem várja meg a hajnalt, amikor Mária Magdolna és a másik Mária elment a sírt meglátogatni. Éjfélkor az egész keresztény világ föladja már a csütörtökön este kezdődött kibírhatatlanul hosszú némaságot. A harangok zengenek, az élet újra kezdődik.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: