2008 március 19. | Szerző: Elkéstem |
Sonkafőzés
A sonkát langyos vízben mossuk meg, majd áztassuk be fél-egy napra és egy nagy edényben annyi hideg vízben tesszük fel főni, hogy a víz teljesen ellepje. Kb. három-négy órán keresztül főzzük. Mikor megpuhult, lekapcsoljuk a lángot és a saját levében hagyjuk kihűlni. Leöntjük a levét, majd a sonkát hideg helyre tesszük. A főzőlevét felhasználhatjuk levesek‚ főzelékek ízesítéséhez, de főzhetünk benne kemény tojást is, melynek különleges ízt ad neki.
Sonkaléleves
Hozzávalók: 1,5 liter sonkalé, 40 dkg burgonya, 1 fej hagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 hegyes zöldpaprika, fél dl olaj, 1 tk majoranna, 1 tk őrölt kömény, 1 ek liszt, 1 csomó petrezselyem.
Az olajon pirítsuk meg az apróra vágott hagymát, rakjunk bele kockákra vágott krumplit, majd pár perc párolás után szórjuk rá a lisztet és engedjük fel a sonkalével. Tehetünk bele leeső sonkadarabokat is apróra vágva, de akkor már akár az étel neve is lehetne más. A fűszerekkel és a felkarikázott paprikával ízesítve addig főzük, míg a krumpli meg nem puhul.
Sonkás töltött tojás
Hozzávalók: 5 tojás, 5 dkg vagdalt főtt sonka, apróra vágott zöldpetrezselyem, csipetnyi só és bors, 1 ek tejföl, 1 kk ketchup, 2 kk szobahőmérsékletű vaj, vagy margarin.
A tojásokat megfőzzük, lehűtjük, kettévágjuk. A sárgájukat kivesszük és összegyúrjuk a többi hozzávalóval. A masszát habzsákkal visszatöltjük a fél tojásokba. Tetejüket az évszaknak megfelelő díszítőelemmel díszítjük.
Húsvéti foszlós kalács
Hozzávalók: 3,5 dl tej, 1 kk cukor, 3 dkg élesztő, 50 dkg simaliszt, 10 dkg vaj, vagy margarin, 5 dkg cukor, egy csipet só, 3 tojássárgája, 5 dkg mazsola
1 dl langyos tejbe beletesszük a kávéskanálnyi cukrot és az élesztőt, majd meleg helyen megfuttatjuk. Ha kész, a liszt közepére öntjük és galuska keménységűre gyúrjuk. Ezután addig pihentetjük, amíg kétszeresére nem dagad. Ha megdagadt, akkor a három tojássárgáját kikeverjük az 5 dkg cukorral, majd hozzáadjuk a 2,5 dl langyos tejet, a 8 dkg megolvasztott vajat és a csipetnyi sót. Ezt összedolgozzuk a pihentetett kovásszal, és hólyagosra keverjük tésztát.
A tészta tetejét szórjuk meg liszttel, majd újból hagyjuk kelni. Ha ismét a kétszeresére nőtt, borítsuk ki a deszkára és dolgozzuk bele a mazsolát (amelyet előzőleg langyos vízben áztattunk). Először formáljunk belőle három cipót, majd hosszúkás hengereket, ez után jöhet a fonás. Tegyük vajjal kikent formába, és ismét takarjuk le, hogy felvehesse a forma alakját, és annak tetejéig dagadhasson. Ekkor kenjük meg tojássárgájával.
Előmelegített sütőben, 200 fokon, 40 perc alatt pirosra sül. A formában hagyjuk kihűlni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: