Húsvétról másképp

2008 március 17. | Szerző: Elkéstem |

Húsvétról másképp

Szokások, népszokások

A Húsvét ünnepe igen sok szálon kapcsolódik a tavasz megérkezésével, az élet megújulásával és a termékenységgel összefonódó népszokáskincshez. Ennek oka elsősorban az ünnepi szakaszok időbeni egybeesése. E népszokások nagyrészt nem épültek be a keresztény vallás ünnepi rítusaiba, hanem azzal párhuzamosan, mint a falusi közösségek ünnepi szokásai maradtak fenn. Ugyanakkor azonban az idő tagolása, az ünnep által kijelölt hosszú szakasz, amely farsangtól pünkösdig tart, számos olyan népszokást is tartalmaz, amely ötvözi a keresztény vallás elemeit az ősi természetvallások elemeivel. Ezt az ünnepsort ezért legjobban a keresztény naptár segítségével tudjuk áttekinteni.

A tél vége, a tavasz megérkezése már az ókori Rómában is nagy ünnepek kezdetét jelentette. A bacchanália, amely Bacchusról, a mulatság és a bor istenéről kapta a nevét, a féktelen öröm
ünnepe volt. A farsangi időszak mulatságai és népszokásai a tél legyőzését, a tavasz megérkezését ünneplik. Európa-szerte igen elterjedt szokás a telet jelképező szalmabábu elpusztítása, elégetése, vagy vízbe fojtása. Nálunk egyes vidékeken a báb neve kisze, kice, s
virágvasárnapi szokásainkat gazdagítja.

Farsang utolsó három napja – farsang farka – a fékevesztett öröm és mulatság ideje volt. Ennek oka nem utolsósorban a rákövetkező hosszú böjt, az önmegtartóztatás ideje. E két szakasz találkozásának jellegzetes népi játéka Konc vajda és Cibere vajda, a farsang és a böjt tréfás háborúsága volt. E húshagyó keddi, vagyis farsang utolsó napján játszott szokás szereplői szalmabábok voltak, s a legyőzött Cibere vajdát, a farsang megszemélyesítőjét énekszó kíséretében végigvitték a falun, majd a bábot elégették, vagy vízbe vetették, vagy keresztüldobták a templom kerítésén, hogy elkergessék a betegséget, az éhséget.

Farsangi vénlánycsúfoló népszokás a tuskóhúzás, amely elsősorban a Dunántúlon, Kelet-Magyarországon és Erdélyben terjedt el. A lánynak öltözött legények arcukat bekormozva tuskót húztak a pártában maradt lányok háza elé.

A húshagyókedd Franciaországban és az Egyesült Államokban a legvidámabb farsangi jelmezes felvonulások ideje. Angliában a neve pancake-day, vagyis palacsintanap, s finom ételeket, süteményeket készítenek. Ez a nap is mozgó ünnep, s a Húsvét napjától függ,
mikorra esik. Őse a római fornacalia, a kemencenap, valószínűleg innen ered a sok finom sütemény készítésének szokása.

A böjt alatt régen főleg kenyeret, száraz növényi eledeleket ettek, bár az egyház számos engedményt tett.
A hosszantartó böjti időszakot kisebb ünnepek tagolják. A magyar néphagyományban a közbeeső vasárnapoknak nevük volt: a másodiké guzsalyvasárnap, az ötödik a feketevasárnap, a hatodik virágvasárnap.
Virágvasárnap már a húsvéti ünnepsorozat része. Angolul Palm Sunday a neve, utalva Jézus Jeruzsálemi bevonulásakor lengetett pálmaágakra. A magyar népszokások ezen a napon a
termékenységgel, a tavasz érkezésével állnak kapcsolatban, de mindegyik utal a pálmák  vasárnapjának növényközpontú ünnepére. A zöldág-hordás, más néven villőzés is a termékenységet
segítő eljárás. A zöld ággal, amely a virágzó élet jelképe, megütögetik a fiatal lányokat, menyecskéket.
A barkaszentelés a keresztény és a “pogány” szokások és hiedelmek ötvöződéséről tanúskodik.

A virágvasárnapot megelőző szombaton sok helyütt a gyerekek az erdőbe mennek barkát gyűjteni, néhol a fiúk süveggel feldíszítve, a lányok koszorúban. A barkát virágvasárnap a templomokban megszenteltetik.

A szentelt barkának bajelhárító szerepet tulajdonítanak.
A moldvai csángók fűzfa sípot fújnak, habajgatnak, s ezzel a tavaszt költögetik.  A zajkeltő szokások célja a rossz szellemek elűzése, ezért sok helyen zajos határkerülést tartottak. A nagyhét napjainak ünnepi szokásai a bibliai történet rendjét követik.
Nagycsütörtök, vagy más néven zöldcsütörtök napjának egyházi eseményeiről már szóltunk.
A Rómába ment harangokat sokfelé a fiúk kerepelőkkel helyettesítették. Az étrendbe erre a napra valamilyen zöldfélét, parajt, salátát, vagy metélőhagymát iktattak.
Egyes vidékeken az asszonyok nagycsütörtök este a falu szélén álló Kálvária-dombra mentek, s ott virrasztottak.
A Pilátus-égetés, vagy verés is nagycsütörtöki szokás volt, amely egy Pilátust jelképező bábu elégetéséből, vagy megveréséből állt. Nagypénteken, Krisztus kereszthalálának napján a víz mágikus ereje kap fontos szerepet. Az ismert mondóka: “Nagypénteken mossa holló a fiát, ez a világ kígyót, békát rám kiált” e szokásokhoz kapcsolódik. A rituális mosakodás bajelhárító tulajdonsága érvényesül a hajnali mosakodásban ott is, ahol csak fiatal lányok végezték a következő vers kíséretében:


“Az én vizem folyjon el, az én szeplőm múljon el!”

Az eljáráshoz friss folyóvíz szükséges, ezért a lányok már kora hajnalban a patakra mentek.
Ehhez a naphoz jellegzetes ételek is kapcsolódnak. Hagyományos étel a korpából készült savanyú leves, esetleg a tojás. Csanád német asszonyai nagypénteki kenyeret sütöttek, amelyet vagy megőriztek a következő nagypéntekig, vagy odaadták az első koldusnak.
Úgy tartották, ez a kenyér áldást hoz a házra, ha megőrzik. Ám ha odaadják, a koldus imádkozik majd a háziak boldogulásáért.

Angliában igen elterjedt a forró húsvéti kalács – hot cross buns – szokása. Manapság az Egyesült Államokban is találkozhatunk a kis kereszttel díszített süteménnyel. A forró húsvéti kalácsot leginkább utcai árusoktól veszik. A nagypénteken sötét, díszeitől megfosztott templomokat nagyszombat reggelére virágokkal és zöld ágakkal díszítik fel. Ez a nap hagyományosan a másik őselem, a tűz ünnepe. A keresztény vallás Krisztust a kiváló, majd újra fellobbanó tűzzel is azonosítja, bár a kultusz feltehetően a kereszténység előtti időkből való. Már a germánok is gyújtottak őseiknek tavaszi tüzeket, s e tüzeknek démonűző szerepet tulajdonítottak.
Este a templomban az új tüzet ünneplik, amelyet csiholással élesztenek, s a Krisztust jelképező húsvéti gyertyát ezzel gyújtják meg.

Sok helyen szokás nagyszombaton új ruhát felvenni, vagy legalább kalapot, kesztyűt.
A feltámadás napja Húsvétvasárnap. Ez a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. Sok országban szokás a napfelkeltét ezen a napon egy magas hegy tetején várni.
Ehhez több hiedelem is kapcsolódik. Egyik szerint a felkelő nap Krisztus feltámadásának a bizonyítéka, a másik szerint, aki jól figyel, megláthatja benne a Krisztust jelképező bárányt a zászlóval.
Hollandiában, Németországban, Svédország déli részén este tüzeket gyújtottak, s ezen a lányok és a fiúk átugráltak. A húsvéti tojás ajándékozása sok országban ezen a napon történik, míg nálunk a hétfői locsolás kelléke. A hagyományos húsvéti sonkát
már nagyszombat este, a böjt lezárásával megkezdik. Húsvét vasárnapján más hagyományos ételek elfogyasztására kerül sor. A sonka mellé tojást, tormát fogyasztanak. E nap ünnepi étele a bárány, amely azonban egyre inkább kiszorul napjaink ünnepi étrendjéből.
Húsvét másnapján német területeken, nálunk pedig Kecskemét környékén szokás volt az Emmausz-járás. Az emberek annak emlékére, hogy Jézus a tanitványokkal az Emmauszba vezető úton találkozott, kimentek a város határában álló kápolnához, és vidám mulatozást csaptak. Ez a nap egyébként Európa-szerte a játék, és a vidámság napja.
Magyarország egyes vidékein húsvét hétfőjét vízbevető hétfőnek is nevezik. Ennek oka a legismertebb húsvéti népszokás, a locsolás. A lányokat régen kivonszolták a kúthoz,s  egy vödör vízzel leöntötték, vagy a patakhoz vitték, s ott megfürdették őket.
A húsvéti locsolás egy ősi termékenységvarázsló és megtisztuló rítusban gyökerezik.
Az eredeti, a víz tisztító erejével és a termékenységgel kapcsolatos jelentést a kereszténység a keresztelést rítusához kapcsolta. A korai kereszténység idején a húsvét volt a keresztelés ideje is. A locsolkodás mondai magyarázatai a feltámadás eseményeivel hozzák összefüggésbe.
Eszerint a sírt őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadást felfedező, ujjongó asszonyokat, illetve így akarták elhallgattatni őket. Háromszék vidéken a falusi legények csapatosan jártak a falu utcáit, s dalolva köszöntöttek be a házakban:

A kisebb gyerekek szülőkkel mentek locsolni. Eleinte, főleg a módosabbak, patikában vett rózsavízzel öntöztek, a szegényebbek illatos szappan feloldásával készítettek szagos vizet. Az inasok, a kisfiúk később azután már pénzt is kaptak.
A locsolás sok helyütt vidám mulatozássá, este táncvigalommá alakult.
Ez a húsvéti szokás századunkban egyre inkább elterjedt a városokban is, természetesen kissé szelídített formában. A férfiak, fiatalemberek és a kisfiúk is felkerekednek hétfő reggel, hogy
végigjárják a rokonokat, ismerősöket. Kölnivízzel locsolnak. Az öntözést kísérő leggyakoribb locsolóversek mind újkeletűek, ezért egy régi népköltést mutatunk be, hátha bekerül a városi versek közé:

A húsvéti népszokások sorát egy fehérvasárnapi szokás bemutatásával zárjuk.
Ezen a napon a lányok komatálat küldtek egymásnak. A kosárból vagy tálból nem hiányozhatott a húsvéti tojás, kalács, kis üveg ital. A lányok örök barátságot kötöttek, ettől kezdve komának szólították (komálták) és magázták egymást, s ez egész életükben elkísérte őket. A komatálat köszöntő kíséretében adták át: